AZOK A KURVA KÖNNYEK
Azok a kurva könnyek! Csak azok ne lennének! Meg a fekete karikák a szemem alatt. Már megint.
Mint ha nem volna elég, ami odabent lejátszódik. Mint ha okvetlenül még szemtanúkra is szükség volna, hogy végignézzék, amint éppen megfeszítenek, és mindezt szótlanul, ahogy a gyilkosok szokták.
Úgy tudom, ők sem sokat beszélnek az áldozattal. A végén még megszánnák, ami abszurdum.
Valahogy így van ez most is.
Tudom, hogy nem szólhat, és már nem is bánom, már elfogadtam, legyen, ahogyan ő akarja, de a könnyekről azért lemondanék.
Mert ez az én halálom.
Az én megfeszítésem.
És semmi közötök hozzá.
