FÉLTELEK
Féltelek! Nem tudom, miért gondolod, hogy magad mögött hagysz mindent, de féltelek.
Húsz évet éltél abban a házban. Az a húsz év nem múlik el. Ahogy a gyerekek sem. És minden, minden emlékeztetni fog rá, aki rendben tartotta az életed, szeretett, jó volt veled, nevelte a gyermekeidet és hazavárt.
Mi lesz veled, ha rámbízod magad? Hiszen én szabad vagyok. És félig már halott. Hogyan tehetnélek boldoggá? Nem akarok eszköze lenni a Gonosznak. Nem érdemled, hogy az életed darabokra hulljon. Hogy egy futóbolond miatt elveszíts mindent, mindened, ami van.
Kérlek, nézz meg jól. Én csak kölyök vagyok. Néha nő és asszony, és tudok mindent, mit kell és hogyan, de nem teszem. Mert az én dolgom, hogy ezt a látszatot, ezt a képmutató rendet felborítsam.
És ha elfáradsz? Ha visszavágyódsz a biztonságba, a rendbe? Nem gyűlölsz-e majd azért, hogy azt mondom, követlek bárhova?
Ember és férfi vagy. Éppúgy élned kell, mint másnak. Mit adhatnék túl azon, hogy hiszek benned?
Nagyon szeretlek. És rettenetesen féltelek.
Az életem nem több feldobott pénzdarabnál.
Most élek, most nem.
Aligha van, mit elveszítenék.
