SZERETLEK, ÉLETEM
Későre jár. Én azonban lehunyom a szemem, és megtréfálom az Isteneket. Elképzellek, és itt vagy.
A kisszobában, ahol alig van hely, ahol ha bármit megmozdítasz, már repül is minden, de te mégis itt vagy, elférsz ezen a hepehupás ágyon, én meg odahajtom a fejem, és te mesélsz. Ahogyan mindig szoktál. Régmúlt időkről, régmúlt csodákról.
Életem legszebb álmát látom.
Eszembe jut Joyce, a szerelmesek, azok a fülledt, dublini éjszakák, azt hiszem, egyikünk sem járt még Írországban.
Pedig zöld. És sokféle manó meg tündér lakja. Legalábbis azt beszélik.
És ha Oberon is gyakran tölti ott a hétvégét, mi ketten biztosan elférünk még a hajón.
Titánia hajóján, ahol a királynő Dublinról énekel.
