TÚL KÉSŐ

Túl későn érkeztem.

Már elmerült abban a másik világban, elveszett a között a sok szép játék között, ott, abban a piros lámpás házban, ahol nincs már szív, érzés, csak élvezet, ahol nem hallotta már a szót, hanem csak arra figyelt, vajon képes-e előcsalni újabb hangot, újabb mozdulatot a végsőkig agyonnyúzott érzékekből. Talán ezért nem jött létre közöttünk szerelem. Talán ezért nem vetődött fel még a lehetősége sem annak, amit az Írás megismerésnek nevez.

Olyan ez, mintha a macskámat tanítanám dalolni. Vagy még rosszabb. Mintha az ajtófélfával szeretkeznék.

Szegény teremtés!

Képzelem, milyen zavart volt, majd hogyan lett egyre dühösebb, amiért azt várom tőle, hogy ember, férfi legyen.

Naná, hogy elfutott.

És remélem, azóta boldogan él, hacsak meg nem halt, amit, én legalábbis úgy hiszem, még sokáig nem szándékozik.