A MEGSZŰNNI KÉSZÜLŐ IDŐ
Most, hogy felszáll a köd, most látom, mennyire eltévedtem.
A világ harmónikus egész. A fent és a lent valóban egy. Nincs jó és nincs rossz, a rossz nélkül felborulna a szférák egyensúlya, vagyis a rossz is jó, és viszont, és a törvény nem más mint a kozmikus szimfónia, és most először - hallom a zenét.
Szinte látlak, amint legszívesebben hátulgombolós köntösbe zárnál, amiért ennyi zöldséget összehordok. Pedig van benne értelem. Egy tisztító erejű halál, egy szerelmi ájulás, és máris jöhet az újjászületés, az ébredés.
Kudarcra készen! Ez volna most a jelmondatom.
Annyi erő van bennem, hogy szétkapom akár a függőkertet is. Pedig az szép volt. És a csókokért is kár. De mit számítanak a tegnapok, ha új nap kezdődik, hogy estére meghaljon megint, és múlassa végtelen táncban a holnapot a megszűnni készülő idő, a végtelen.
