ÉN ÉS A CSEND
Hiányzik az esti szó. Pedig ma így marad. Már nem jön levél, nem jön elbocsátó üzenet, semmi.
Én és a csend. Leülünk ide, a kisszobába, magunkra zárjuk az ajtót, és elbeszélgetünk.
Sok minden történt. Sok apró semmiség, sok milliárdja a reményeknek és a sóhajoknak, és mindaz, amiről csak te meg én tudunk.
A szerelemnek hívott ismerős, a férfi, aki nincs, meg én, aki még nem szerettem, nem reméltelek soha.
