ESŐ UTÁN - KÖPÖNYEG HELYETT
Kezdem a legvégén - nagyon hiányzik. A férfi, a társ, és együtt a kettő. De ma valahogy kijózanodtam.
Azt hiszem, már értem a történteket. Pro forma, én provokáltam ki, hogy vége legyen, de hónapok óta Ő tett meg mindent, hogy lépjek, helyette, hogy visszaforduljon a megszokotthoz,hogy elmondja, hogy Ő "jó" volt, Őt kidobták.
Szinte könyörgött, hogy megtegyem. Ezt látom a némaságban, a konok csöndben, amivel az utolsó hónapokban megajándékozott, miközben lobogtatta a papírjait, hogy feleségül vesz.
Ugyan minek? Hogy aztán évekig hallgassam, hogy tönkre tettem? Nézzem, ahogyan szenved?
Nem, köszönöm!
És amióta ennyire tisztán látom, hogy nem voltam más, csak szalmaláng, jó esetben takaréklángon égetett házitűzhely, sem fájdalmat, sem megbánást nem érzek.
Menjen - Isten hírével. Mi dolgom azzal, aki használ, de nem figyel, egy percre nem akar érteni?
Legyek más! Amikor először hallottam ezt a néhány szót, mint a hideg zuhany, úgy ért.
Pedig nem elpocsékolt idő.
Mert többet tudok magamról, a testről, a hormonokról, az emberről, ami vagyok.
És most már végképp nincs miért sietnem. Már azt is tudom, a férfi teste a vágy - fusson hát utána. Én megvárom azt, akinél az értelem tovább terjed a kémiánál.
Nem bújhatok ki a bőrömből.
A szerelem álma kizökkent ugyan a köznapokból, de a törekvés, hogy megismerjem a másikat, ellenállhatatlanul sodor a vég felé.
És persze ott van még, hogy csendes vagyok. Ahogyan mondani szoktam, a beetetés. Mert bájosnak tűnök, kedvesnek, hajlékonynak és szelídnek.
És még csak nem is szándékos. Egyszerűen nem terhelek mindenkit azzal, hogy ráerőltetem az énemet.
Azért a csalódás. Hogy a csinos pofi mögött, a hiúságnak hízelgő szenvedélyen túl, szellem és akarat van bennem, amely társat akar, nem színjátékot, nem hatalom éhes zsarnokot, nem ölebet, nem negédes románcot, hanem vért és tűzkeresztséget.
Ha férfi képes arra, hogy szeressen, kérhet bármit.
De hiszen akkor - nem kell kérnie .
