ÉS TÉNYLEG NEM TUDOM
Nem tudom, mit tegyek.
Szeretnélek átölelni, nézni hosszan, amíg megbarátkozom a gondolattal, hogy igazi vagy, és érzem, hogy van mindened, szemed, szájad, vállad, kezed, és ruhában jársz, mint mindenki más, és ez most mind szokatlan, és jobb, ha hallgatok, leülök melléd, próbálom követni az előadást, a koronáról meg azokról a csodákról, amiket élünk, és közben megnyugszom, hogy nem csak fény vagy, de alak és kiterjedés, és most egészen közel, és nem is tudom.
Jó volna érezni téged.
Érezni téged bármikor.
Esetleg hétfő délután.
