KÁRHOZAT FÖLDBŐL, SÁRBÓL ÉS PORBÓL
A görög mitológia pontosan tudta, a halandók nem élhetik az olümposziak életét, legfeljebb, ha Istenek akaratából.
Mert lehet határtalan a szerelem. A szobák azonban, amelyekben találkozunk, végesek. És a percek is, amiket együtt töltünk. És ami végtelen, amit nem rendez semmilyen idő, az a várakozás.
És lehet határtalan a hit. De a gyermekeink szava, amikor éhesek, felébreszt legmélyebb álmunkból. És a hajnali vekker, amely figyelmeztet, holnap karácsony, vásárolni kell, elűzi mind a halhatatlanok reményét.
A szerelem örök és isteni. Menyország, amelyből el- ellopunk egy-egy darabkát, de ott maradnunk, azon a szigeten, abban a kertben nem lehet.
És így van ez jól. Tudom magam is. És nincs bennem bűntudat. Csak a tudat, hogy mostanában gyakran eltévedek azon a földön, amelyet egyesek Édennek, mások Atlantisznak neveznek, és hogy kerubok őrzik a bejáratot.
Félemberként félistenként - félek valóban. Hová tartozom? Itt, a földön nincs többé otthonom. Ott, Isten kezében, vajon megtart-e Ő? De fél félelem csak, amit érzek, mert velem van, és elfelejtek félni. Mert szeretek, és nem marad bennem hely a kétkedésnek.
Szeress és ne félj! Szent Ferenc élhetett így. Hát legyen! Isten megteremtett, ilyen lettem. Sodorjon szél a pusztulás felé, vesszek el hidegben, fagyban, égjek el tűzben, nem bánom. Amíg ragyog felém a Nap, amíg szeret, szeretem Őt.
A testét és a szellemét. Mindkettőt. Hiszen csak nő vagyok - földből, sárból, porból való.
