SZOMORÚ BESZÉLGETÉS MEG NEM SZÜLETETT GYERMEKEMMEL
Na, most tessék főbelőni vagy megkötözni! Gyereket szeretnék: tőled - neked!
De már késő. Már nem tehetem. Nem volna erőm felnevelni. Nem is felnevelni, hanem eltartani, és újabb húsz évig viselni sok úrhatnám főnök pökhendiségét.
Mert megszülni téged, szép, sosem született gyermekem, egyet jelent azzal, hogy, először is, nagy valószínűséggel, magam maradnék. Apád elfelejtené, hogy egykor szerelmet érzett irántam, talán az istenekre fogná, hogy már nem szeret, mindenesetre egyedül maradnék, mint az ujjam, mint voltam a három gyerekkel, és nem lenne senki, egy lélek sem, aki segítene, és elegem volt az egyedülálló anya szerepéből, úgyhogy nem szüllek meg.
Ha meg tudsz bocsátani, köszönöm neked.
Mert szeretem apádat. Jobban, mint vártam. Jobban, mint önnön életem. De nem tehetem. Mert esélyem sincs. Csak az, ha velem marad. De látod - nem lehet velem.
