HITVES ÉS SZERETŐ
Különös ötvözete lehetsz az alkalmazkodásnak és a szabadelvűségnek.
Azt mondod, világ életedben arra vágytál, hogy szerető legyél, szabad és odaadó. Vagyis a férfiálmok netovábbja.
És az lettél? Na, ez azért komoly.
De akkor most kapaszkodj meg. Én ugyanis asszony, anya, feleség, szerelmes, hitves és kedves akartam lenni, ahogyan anyámtól láttam. És ugyanott tartok, mint te.
Apám hetvenkét évesen anyámat rajzolta, hosszú ideig grafikus is volt, és testének szépségéről áradozott. Nem hazudott. A vénülő asszonyi testet a világ csodájának látta. A ráncos, szeplővel borított kezeket Aphrodité alabástrom kezeinek vélte. A gömbölyű, kissé renyhe has Rubens asszonyait idézte benne. Ő volt három gyermekének anyja. Apám szerint a végzet asszonya. Szerintünk szelíd, türelmes asszony.
Nekem nem sikerült.
Az első férjem talán valóban így szeretett. A sors iróniája - nem lehetett gyermekünk.
A második - Nietzschének képzelte magát. Egyfolytában azt hajtogatta, ő nőgyűlölő. Ami már csak azért is marhaság, mert ha valaki, Nietzsche ismerte és tisztelte a nőt. És persze félte is.
A kislányom apja már csak a szenvedélyes szeretőt szerette bennem. Isten újabb tréfája - ezúttal gyermekünk született.
Azóta? Bárhogyan volna is, már esélyem sincs arra, hogy együtt neveljek fel a férfival, akit szerelemmel szeretek, egy gyermeket.
És mégis, ma is, hitvese, társa, asszonya, szerelme, élete, ágyasa, szeretője, mindene szeretnék lenni.
És nem csak rész szerint.
