KISZELLŐZTETEK
Holnapra, szerintem, rendben leszek. Kiszellőztetem a szobát és várlak. Ki tudja? Hátha erre jársz. És akkor megihatunk egy csésze teát, vagy főzhetek a kávéból, amit hoztál, hiszen most már annyi kávénk van, hogy ötöt is főzhetünk.
Rég volt kedvesem, aki ilyen jól bánt velem. Idejére sem emlékszem, hogy kényeztettek. Ez most szokatlan. Olyan furcsa.
Miután elmondta száz, de ha nem száz, hát három gazember, hogy ne akarjak semmit, ne is számítsak semmire, ha kapom, jó, örüljek neki, ha nem, akkor ne próbálkozzam, mert az visszatetsző, szóval most, hogy megtanultam, hogy nem sírhatok, ha elmegy, nem kérhetem, hogy jöjjön megint, és egyáltalán, nem tehetek semmit, semmit, hacsak ő maga nem mondja, akkor egyszer csak itt áll előttem, és szomorú, és nincs benne semmi bűn, és azt kérdezi, miért hallgatok.
Mert hihetetlenül fáj. Mert olyan sebeket szakítasz fel, és olyan reményeket ébresztesz, amelyek eddig csak szenvedést hoztak.
És félek. Igen, rettenetesen félek. Hogy csak álmodom.
Mindegy. A remény már itt van. A szerelem is hív. Mire várjak?
Van kávé, tea, és jöhetsz bármikor.
Addigra kiszellőztetek.
