KÉT MONDAT
Két mondat, amely megállítja az idő kerekét, megremegteti a szerelmes légyottokat.
Az egyik akár tréfának is beillene, de abban, ahogyan feltör a lélek mélyéből, van valami egészen félreérthetetlenül drámai.
Hogy két hét múlva úgyis elhagyom.
A másik az a félmondat, hogy még sohasem szerette őt nő. És ez olyan fájdalmasan igaz, hogy nem tudok ellentmondani.
Mert a szeretetem még gyerekcipőben jár. Hiszen még az ünnep napjait élem.
A vőlegény pompával és díszes ruhákkal várja kedvesét. A menyasszony, akár egy királynő, ékes koronát visel.
Hát persze, hogy szeretlek. Mint menyasszony az ő vőlegényét.
De téged, téged vajon szeretlek-e?
És tudom, szeretlek. És szeretnék vigyázni rád, és odafigyelni éjjel arra, ahogy a levegőt veszed, talán nyugtalanul alszol, talán ott kellene lennem veled, hogy ne félj soha, hogy soha ne gondolhass arra, hogy elhagylak, mert amíg így érzel, nem szeretlek eléggé, nem adtam neked a legnagyobb kincset, hogy bízz bennem, hogy feltétel nélkül szeress.
Ez fáj.
Megállítja az idő kerekét.
Megremegteti a szerelmes légyottokat.
