SZERETETRE VÁGYOM
Ez van. Az elmúlt napokban minden írásomat azzal kezdtem, hogy beteg vagyok, ami nyilván unalmas. Én viszont anyátlannak érzem magam. És még az se baj, ha érdektelennek tűnök, mert nekem most szeretetre va szükségem, meg gondoskodásra, mint tegnap, meg tegnapelőtt, amikor a kedvesem átjött, hozott narancsot, meg citromot, meg csokoládét, itt ült mellettem, fogta a kezem, mesélt, még azt sem bánta, hogy elalszom közben. Mint egy igazi betegnek. És ez bámulatos volt. Mert az elmúlt húsz év alatt elszoktam attól, hogy törődjenek velem.
Hát persze, voltam beteg korábban is. Ez a mostani épp csak annyiban tér el a többitől, hogy kimerít. Negyedik napja láz. Nem túl vidám. De beteg azért máskor is voltam.
Egyszer például vesekövem volt. Tíz percenként hánytam, közben olyan fájdalmaim voltak, hogy biztos voltam benne, hogy meghalok. A gyerekeket kizavartam a szobából, hogy ne láthassanak, de ők csak kihívták a mentőt. Még Lacinak is telefonáltak, aki akkor már nem lakott nálunk. Annyit üzent, konzultájanak az ügyelettel. Ja, meg jobbulást kívánt. Akkor a szeretője voltam. És aztán semmi. Még másnap sem keresett. Hanem majd szombaton jött, ez volt az ő jól bejáratott napja, előtte mobilon megkérdezte, nem vagyok-e kórházban, de már a vacsorát elvárta. És nem emlékszem, hogy különösebben faggatózott volna, mi történt akkor éjjel.
De volt azért máshogy is. Gábor például halálsápadtan rohant velem a sebészetre, amikor beleestem egy fémkaróba, és még másnap is ágyba hozta a reggelit. Pedig nem volt szívbajos.
Egyszóval akadt ilyen is, olyan is.
Talán csak az utolsó tíz év volt ennyire rideg, személytelen, az meg ugyanaz a férfi. És nem biztos, hogy ő az etalon. Lehet, hogy csak én fogtam ki, hogy úgy tudott kegyetlen lenni, hogy még nekem volt bűntudatom.
Akárhogyan történt is, tegnap úgy éreztem magam, mint szülés után. Amikor mindenki szeret, mindenkinek fontos vagy, drága üdítőket és gyümölcsöket hoznak a látogatók, csupa olyasmit, amit egyébként soha, te meg irulsz és pirulsz és hálálkodsz, de azért elfogadod, mert világ életedben arra vágytál, hogy igazi, 100%-os narancslét igyál, ne ezt a cukrozott lét, ami akkor látott gyümölcsöt, amikor Makót még Jeruzsálemnek hívták, én meg útban voltam épp Damaszkusz felé.
Hát így éreztem magam tegnap délután. És, bevallom, őrült jól esett.
