A KEDVESEM
Nagyon ritkán ordítok. Már az is különleges alkalomnak számít, ha egyáltalán fölemelem a hangomat. Ha megteszem, és időről időre kénytelen vagyok megtenni, máskülönben összetévesztenének azzal a bájos libával, aki végképp nem én vagyok, döbbenten rebbennek szét az ingyenélők, mert elsősorban nekik szól az erőfitogtatás. Az igazak nem szorulnak rá. Ők valódi kitörést érdemelnek. Nagy ritkán. Évente egyszer, jó esetben kétszer. De arra vigyázok, hogy ilyen kiváltságban jött-ment kiváncsiskodónak ne legyen része.
Ezért olyan tanulságos, hogy a minap kiborultam. Az ok, természesen, hülyeség. Nevetséges apróság, hiúság-dolog. Na meg a Béla hülyesége. És a két hülyeség együttesen beindította a harmadikat - hogy én is meghülyültem.
Mert nincsen abban semmi, hogy valaki kiszúrja a legmegfelelőbb pillanatot, hogy nyilvános és felületes csípkelődésének a célpontjaként a figyelem középpontjába helyezzen, anélkül, hogy a legkisebb esélyed volna önnön ügyed igaz feltárására. Nem. Rögtön az értelmezéssel kezdi, aminek alig van köze ahhoz, amit mondasz vagy teszel, de olyan ügyesen adja elő a történéseket, mint ha csak téged idézne.
Pihentebb állapotodban a hasonló inzultusra a legelbűvölőbb mosolyoddal válaszolnál. Azzal, amelyik gyilkol. Szívet és elmét. És minden vita végére pontot tesz. De fáradtan?
Belemész egy méltatlan perpatvarba, amelynek a hátterében, valljuk be, nem más húzódik meg, mint a féltékenység, hogy szerelmem van, aki eljön hozzám, vár rám, ha kell órákat, a ház előtt, az esőben, és nem retten vissza attól sem, hogy szeret, holott éppenúgy felesége van, mint kopaszodó kollégámnak, aki kedveskedik nekem már vagy nyolc éve a maga félszeg módján a sokféle aprósággal, de erkölcsének bálványai sosem engednék meg neki, hogy kimondja, rohadtul utálja, ha bárki másnak is köze van hozzám.
Márpedig szabad országban élünk. És aki gyáva az igazat szólni, az hazugságot se mondjon. Mert elsöpröm. Ahogyan azt Bélával teszem. Hogy megtanulja, egyszer s mindenkorra, nincs senki, senki a földön, de még a mennyben sem, akinek elnézném, hogy a bírám legyen. Egy kivétellel.
Aki akkor szólít, amikor mindenki hallgatott. Aki akkor szeret, amikor szeretőjének mindenki elfogadott. Aki ma is szeret. És esze ágában nincs értelmezni vagy elemezni. Aki vár rám. Tekintete a távolság határán engem lát, szerelme a láthatáron túl engem szeret.
A kedvesem.
