VÁGY ÉS VILLAMOS
Nem bírom tovább.
Én - vagyok. Az állítás, amelyból Descartes Isten létére kövekeztetett. És ha továbbra is azt hajtogatod, nem létezem, rendben, legyen akaratod szerint.
Megszűnök, megszűnik minden, szerelem, Isten, nincs többé vágy és villamos, nincs többé Te meg én, csak délutáni flört és érzékeny búcsú, csak halál.
Mondd, ezt akartad, Gyönyörű Szerelmem? Hogy így végezzem? Szótlanul? Névtelenül? Hogy egyedül zuhanjak abba a Semmibe, amelyből, könyörgöm, ments meg, emelj a magasba, engedj élnem?
Áldott, aki jő az Úr nevében. Áldott legyél Te mindig. És legyek én ezerszer átkozott. Hogy nem tudtam ajkadra csalni a szót, azt az egyetlen mondatot, hogy Tiéd vagyok.
