BABILÓN SZAJHÁJA
A medvék pedig megbaszhatják a hóembereket. És nem érdekel, hogy ki és mit hazudik, kinek és miért.
Nekem is elegem lehet ebből a baromságból.
Még hogy hóemberek! Még hogy medvék! Ennyi erővel a cinege is vihetné a puskát és a disznóból is lehetne szalámis kenyér.
Szóval nős vagy. Nem számít. Te csak hagyj nekem így, amolyan demi vierge-nek, specialité de la maison-szerűen, ahogyan szétterülök az ágyamon, mint valami torzó, a hasam üres, nincs benne semmi, nincs ebéd, sem reggeli, csak medvék, meg hóemberek, meg sötét.
És ne akard te tudni, mi játszódik le bennem. Mert több az, mint amit a te gyönge gyomrod elvisel. Amelyik nem akar küzdeni. Nem akar üzekedni. Csak kényelmesen elterpeszkedni a karosszékben, amit majd Éva dug alád, hiszen én Babilón szajhája vagyok.
A Fény gyermeke, aki betöltöm ezt az Univerzumot, hogy feledtessem veled a magányt, és te megátkozz és elűzz, amiért enyhíteni akartam a fájdalmadat.
Szép vagy, én Kedvesem! Szép vagy, én Gyermekem! Szép vagy, Gyönyörűségem!
Felejtsd hát el a hóembereket. Felejts el mindent. Te csak ölelj, ölelj.
Amíg végleg elfelejtesz.
