CSIKKEK, CIGARETTAVÉG
Már megint egy felülbíráló tekintet. Hogy ne lehessen lélegezni, ne lehessen elfelejteni, hogy itt vagyok, ebben a kócerájban, amit hazugságok, tilalmak tesznek maradandóan képtelenné.
Na nem, nem abban az értelemben képtelen, ahogyan azt a régiek tudták, amikor még beléd hasított a létezés, hanem hogy mindez ripacsok hajlongása, egy láthatatlan, nem létező karmester pálcájának intésére.
Köszönök neked. Biccentünk udvarias mosollyal, megemeljük kicsiny kalapunkat a szembejövő előtt, emlékezünk a halottainkra, és egyáltalán, úgy teszünk, mint ha bármihez közünk volna.
Én nem vagyok veled. Amit adok, csikkek, cigarettavég.
Kérlek, ne szólj. Amíg összeköt bennünket a hamis eskü, ne áruld el, hogy tudod. Mert az nem ér. Az téged is megbélyegez.
