LYUKAS ÓRA
Írok. Egy nyomorult lyukas óra, néhány elveszett perc, ez volt az életem.
Pedig micsoda tervek! Micsoda túlcsordulása az akaratnak!
És nincs többé szenvedély, nincsenek vágyak, már menekülni sincs kedvem, már az sem érdekel, ha magamra húzom a takarót, ha hideg van, hát legyen, legfeljebb nem leszek, még az erkélyajtót sem bámulom.
Tudod mit? Ha felemelsz, megyek. Egyébként mindegy. Nem kell.
Egyszer azt kiabáltad, élni akarsz. Élni! Ahogy ezt mondtad!
Düh, gyűlölet, indulat uralta minden mozdulatodat, és én néztelek, hogyan lehet ilyen apró teremtményében Istennek ennyi elszántság, ennyi elvakultság.
Én nem. Nekem semmi kedvem az egészhez. Ahhoz meg végképp semmi, hogy éppen a te élni-akarásodat csorbítsam.
Úgyhogy csinálj, amit akarsz. Nekem szünetem van, lyukas óra, írok.
Ez itt az életem.
