SZOMBAT MEGINT
Szombat megint. Egyedül, otthon, délután. A házaspárok sétálnak, a férfi, akit szeretek, családjával tölti a napot - jó nekem.
Így ötven fölött fölösleges hinnem, hogy a lelkem új. Nem jár már semmi. Eltévedek.
Miután az életemet házasságban töltöttem, hontalanul, nem értem, mi ez az egész. Talán nincs is rám szükség.
Maradok itt. Várva a csodát és téged. Mert hogy szerető legyek, titkolt, megvetett, az még az olyen elvetemült gonosztevő gyomrát is megfeküdné, amilyen én vagyok.
