ANGYALFÖLDI TALÁLKOZÁS
Angyalföldön élsz, ezt mondtad. Talán nap mint nap ott megyek el melletted, és mégsem láttalak.
Így van ez jól.
Igaz, túl sok időt nem töltök emberek között, leszámítva a munkámat, a bevásárlást, mindössze néhány lépés, a villamostól a ház, meg vissza, tíz perc, nem több, miért is venne észre bárki, hacsak nem egy házban lakunk.
De hogy én sem láttalak, az már az én hibám.
Tudod, ahogy félálomban átutazom az életem, többnyire a szépség és a szavak keltik fel az érdeklődésemet. Na meg az ellenőr.
A szép külszín azonban szertefoszlik, ők nem vonzanak, míg valódi szép csak az lehet, ami a jó és az igaz. És az ritka kincs. Márpedig ahhoz, hogy meglássam benned a szépet, a lelkedbe, a szívedbe kellene látnom. És szavak nélkül ez nem megy nekem.
Az utcán nem beszélgetünk. Vagyis nem láthattalak.
Ahogy most elnézlek, szépnek tűnsz.
Bevallom, féltem, zöld leszel és kicsi, mint valami daimón.
