FÉLTELEK
Féltelek. Nem tudom, hol vagy, de ha itt volnál, itt lennél velem.
Hová vihettek? Mit tehettek veled? Mi az, amivel arra kényszeríthettek , hogy ne adj magadról még életjelt sem?
Féltelek. Tudom, valami nagyon nagy baj van készülőben. És ha igaz volna, hogy visszamentél az időben, az volna még a jobbik eset.
De mi van, ha az idő kapui közben bezárultak? Ha az őrök, azok a félig emberi, félig állati lények, már eltorlaszolták a bejáratot? Ha lefogtak Téged, és most önelégülten szemlélik, ahogyan várod, hogy rés támadjon a tizenkettőnek felszínén, hogy meghasadjon a tükör, és itt lehess, újra, velem?
Mert megígérted. És Te, akit annyi néven ismerlek, megtartod minden szavad.
Mit tehetnék, hogy az életfa kinyújtsa felém göcsörtös, bütykös ujjait? Mit tehetnék, hogy követni tudjalak oda, ahova mindig is hívtál?
Most éppen féltelek. Nem akarom, hogy Téged bántsanak. És ha elég a szív akarata, most elindulok, vissza az időrengetegben, elindulok, hogy megkeresselek.
