EZ MINDEN
Szeretek gondolni rád. Talán hagyni kellene mindent úgy, ahogyan van, beteljesületlenül, hogy el ne veszítselek, hogy ne tegyem tönkre a szeretetet és a szerelmet, mert én bizony szerelemnek nevezem még Isten szeretetét is, hogy megmaradj nekem örök, tökéletes feloldozás.
Aztán elszomorodom. Ennyire félelmetes volnál? Ennyire kevés bennem a hit, hogy már előre megadom magam a hétköznapoknak? És, ha nem riadtál vissza akkor, amikor először szóltam hozzád, haragosan és türelmetlenül, és kértelek, hogy nézz meg jól, mert én vagyok az, akit gyűlölsz, most fussak el, miután jártál nálam és azt mondod, nem gyűlöltél még soha?
Nem tudom. Elolvasom a leveleidet, fellapozom a befejezetlen írást - ma ébren álmodom. Talán ez minden, amit tennem és remélnem szabad.
