ENGEM IS, KICSIT
Jó, kiveszekedtem magam. Isten helyében most megdorgálnám a gyermeket, aztán leülnék vele vacsorázni. Ő nem így szokta. Ennél haragtartóbb és sértődékenyebb. Újabb hét év magány. Azt hiszem ez a szokásos szentencia.
Huh! Lassan már összeadnom is nehéz. Naponta kétszer hét év szorozva a napok számával, mindez teljes elszigeteltségben, elidegenítve mindenkitől, valami elfekvőben vagy hol vagyok - ha ezt túlélem, a tisztítótűz már csak megváltás lehet.
Csakhogy nem élem túl. És ezt Ő is tudja. Ezért is játszik velem. Mert semmibe nem kerülne azt mondani, hogy "Tudod mit? Gyere és próbáld ki, milyen, ha szeretsz és szeretve vagy, aztán, ha még azok után is kedved van hőzöngeni, menj. De szerintem nem lesz. Szerintem szelíd leszel, mint a bárány. És mellettem maradsz és hűséges leszel és szeretni fogsz. Az Idők végezetéig és még tovább."
És maradnék. És olyan lennék, mint a bárány. És megbánnám minden bűnömet, ahogyan megbánom ma is. Hogy szeressek. Hogy hűséges legyek. Hogy engem is, kicsit, szeressenek.
