ÉS MEGTEREMTÉ AZ ÚR KÁINT
Nód földjén Norah volt nevem. Én szültem egykor Énokhot.
Még nem látom tisztán. A körvonalak még homályosak, de már érezlek. Itt vagy az ujjaim között. És hamarosan nevet is adok neked. Talán éppen a saját neved.
Mit szeretnél? Szeretnél lenni Fény vagy Fényhozó? Akarsz Sutálip tükrébe nézni? Lennél inkább Yosaphat? Óhajod parancs!
Bár azt javaslom, legyél te ember. Közönséges és nagyszerű. Úgy kevésbé csodállak, de szeretni foglak. És akkor kínozhatsz és félholtra verhetsz, és elhagyhatsz és játszhatsz velem, és szerethetsz és én mégis feltámadok, és megengedek mindent. Hiszen tudod. A szerelemben minden megengedett.
Előbb azonban hadd lássam, miféle szerzet vagy. Van-e benned tűz és gyilkos szenvedély? Szeretsz-e úgy, ahogy csak Káin szeret? Vagy szerelmed mindössze jámbor alázat és meghunyászkodó parázs? Mert akkor nem leszünk hosszúéletű.
Látod, így áttekinthetőbb. Már azt is tudom, miként fogadjalak. Csak azt nem tudom még, mit kezdesz velem.
