EGYSZERŰEN CSAK VAGYOK
Egyszer, nagyon régen, jó voltam. Bolond kissé, és a szüleim szerint már akkor veszedelem, de mindent megpróbáltam, hogy jó legyek.
Aztán nagyon sok minden történt. Például a kislányom apja. A kedvéért megtanultam főzni, próbáltam olyan lenni, mint egy igazi asszony, bevallom, pocsékul ment, és aztán rájöttem, hogy ez az egész marhaság. Mindig akad valaki, aki jobban főz, vagy nagyobb rendet tart, aki szebb, okosabb vagy - egyszerűen más.
Akik tényleg szerettek, így szerettek, szertelenül és kuszán. Hogy néha a papírok és a könyvek elborítják az ágyamat, és nem férek be tőlük a takaró alá, hogy olykor kávéscsészék veszik körül a billentyűzetet, és, hát nem én vagyok a házvezetőnők gyöngye. Aki szeret, ilyennek szeret.
Még a tanítványaim is pontosan tudják, hogy bizonyos dolgok előtalálása komoly intuitív feladatot jelent a számomra. És ismerik minden rezdülésem. Ha végigbőgöm az éjszakát, csak annyit mondok nekik, pocsék napom van, hoztam indításnak egy kis zenét, ugye nem baj, és mert a zenét imádják, és mellesleg engem is megvigasztal, elindulunk a lélek lajtorjáján, aztán már megy is az óra, és elfelejtem minden bánatom.
Nem. Már régen nem akarok megfelelni senkinek. Talán csak annak, ami én vagyok. Se főnök, se Isten, se ember, se szerető kedvéért nem tudok más lenni, mint ami vagyok. De van, hogy még az sem megy. Ha nagyon fáradt vagyok.
Talán ezért nem érzem soha, hogy az emberek szeretete zavarna. Mert valóban én vagyok, énemnek egyik felvillanása, és tökéletesen őszinte, az, akit szeretnek. És azt hiszem, én is szeretem őket. Nincs is ezzel semmi baj.
A szerelem viszont, na az, számomra rejtély. Ahol önfejűbb vagyok még annál is, mint amilyen egyébként lenni szoktam. Bár ebben sem vagyok biztos.
Olyan nagyon más minden szerelem. Nem hiszem, hogy kétszer egyformán lettem volna bolond.
Pedig, ha semmi nem a tiéd, te vagy a leggazdagabb. Nem veszíthetsz el semmit. Birtokolni azért teljesen fölösleges. Csakhogy láthatatlan szálakkal kapcsolódni a szeretett lényhez, aki viszontszeret, nem birtoklás.
Én például, még csak naponta sem látnám a Kedvest. Túl sok életem van, és ezen aligha változtatnék. Szeretem mind. A gyerekeimet, a munkámat, az írogatást. Gondolnék rá minden percben. Velem lenne mindig, mindenütt, láthatatlanul. De az együttlétek sosem lennének korlátlanok. Még ha úgy érezném is, hogy néha jó lenne. Maradnának ritka, különleges órák. A végtelen.
Talán így van ez jól. Persze nem tudhatom. Csak akkor, hogyha Ő a Kedvesem. Mert ez rajta is múlik. És így, nélküle, túl könnyű bármit is mondanom.
