ISTENEK
Szédülök. Ma írt, többször, és egész testemben remegek. Nem szerep. Ha mégis, most egészen egy vagyok vele. A vágy, hogy legyen. Mert tökéletes, és mértéktartó, és mérhetetlen, és félelmetes. Mert lángol minden. Izzik, ragyog, napok, talán hetek óta már. De várni kell. Hogy játsszanak az Istenek. Legyen alkalmuk meghiúsítani a reményt. Vagy, ha mégis engedik, ne legyen bennük semmi harag. Hiszen csak halandók vagyunk. A mi szerelmünk nem több, mint szalmaláng. Fellobban, feléget mindent, felemészti az álmokat, aztán elszenderül. Ugyan, miért is volnátok féltékenyek?
