VALAMI EGÉSZEN HALK ZENÉT
Látni és látni újra!
És még, és még, ölelni, ölelni egészen addig, amíg elzsibbad a láb és a kar, és a gyomor panaszosan sír, adjatok ennem, mert éhen halok, valahogy így képzelem most az életet.
És persze tudom, hogy mindez csak képzelgés, szabadossága a léleknek, de jó nekem.
És ha nem jó neked, hát szólj. Akkor majd keresek neked valami egészen lágy, egészen halk zenét, és álmodunk együtt.
Végtére, ráérünk. Végtére, minden vagy nekem.
