CABIRIA ÉJSZAKÁI
Már nem fogom fel. Nem engedem, hogy elnyeljen a sötétség. A bizonyosság, hogy nincs.
Túl hamar, Uram! Túl hirtelen! Tudom, ezt is megteheted, és innen már csak egy hajszál választ el az egy éjszakás örömök szobáitól, de kérlek, ne tedd!
Cabiriát látom. Amint a szikláról még csak le sem taszítasz.
Lesz erőm?
Az akarat, azt hiszem, halott. Te azonban adhatsz erőt. És, igaz, minek tovább, ha nem jó senkinek.
Édes, gyönyörű Férfiak! Isten ajándékai! Szerelmeim! Kérlek, szeressétek a Nőt, különösen, ha nem szerettek! Mert fájdalom nekünk, hogy elmegyünk, és csak illatfelhőt hagyunk magunk után.
Amikor pedig nem kellünk már, hagyjatok el minket alázattal, hogy büszkén mehessünk tovább.
Büszkén, mint az angyalok!
