ÉLNI HÁZASSÁGBAN - LENNI ELHAGYOTT KEDVES
Éltem házasságban - hosszan. Biztonság érzetet adott.
Voltam szerető, gyermekkel, akiért egy házasság ment tönkre.
Majd éltem valamiben, nem is tudom, minek nevezzem az össze(nem)tartozás e legújabb találmányát, ahol gyermekem anyja lehettem, és mégis szerető. Boldogabb voltam? Nem mérhető.
Most semmi vagyok. Vagyis lehetek minden.
A gyerekeimet egyedül neveltem fel. Akár házasságban, akár azon kívül születtek. És minden alkalommal kétségbeestem, amikor magam maradtam, még ha én döntöttem is így.
Rettegtem az egyedülléttől, a pénztelenségtől, a három műszaktól, a vaksötéttől, amikor mindenki elaludt. És pokol volt valóban. Nem nőnek való. És mégis sokan élnek így.
Azokkal, akik elmentek, vagy nem voltak soha, így menniük kellett, hadd ne foglalkozzam. Hiszen most a gyermek a fontos, aki - ahogy az legtöbbször történik - vesztes.
Igen. Soha nem ismerték meg az együtt töltött hétvégék szépségét, nem emlékeznek már a karácsonyokra sem, amikor még együtt készítettük az ajándékokat, apa és anya, és gyerekek.
Ezen már nem tudok változtatni. És soha, senki nem adja vissza nekik az éveket.
Amikor mást az apja visz kórházba, ha focizás közben betöri a fejét, ő meg az anyjával rohan, mindig az anyjával, aki halálsápadt, mert nem szokta meg, hogy orvosokat fizessen le, ahogyan most tanulja azt is, hogyan kell villanykörtét cserélni és csapot szerelni.
Mindig csak anya. És apa majd megtudja később. Hiszen majd elmeséljük. És majd megért. Mert szeret. Csak nem lehet itt.
Ez úgy borzalom, ahogy van. És mert nincs senki, lassan az öröm is megfakul.
És akkor végre szerethetnél valakit szerelemmel? Aki soha nem marad veled? Aki mással él, mást szeret, és, hála istennek, nem tesz tönkre legalább másokat, hiszen a te életed már úgyis menthetetlen?
Gondolkodás nélkül lennék a szeretője! Mert ez a legtöbb, amit az élettől kaphatok. Hogy a romok között olykor velem tölt egy-egy ellopott órát. És szeret. Én legalábbis így hiszem majd.
És nem akarom, hogy másnak fájjon. Nem akarom elvenni senkitől.
Csak jó, hogy van. Mert hogy milyen mindenki nélkül, azt már tudom.
