HIÁNY
Még néhány nap és szomorú leszek.
Pedig boldog vagyok! Van férfi, akire gondolok, akit álmomban látok, aki ír, emlékezik rám, kicsit szeret. Mindenem van. Van minden. Csak hiányzik. De az aztán nagyon. És olyan nagyon hiányzik, hogy legszívesebben sírnék.
Miért nem halhatok meg akkor, amikor épp kézenfog és elvisz a hegyeken túlra, tükörországba, ahol nincs vége a pillanatnak, ahol megszűnik minden és végre élek, és az Úr elénk jön, terített asztallal vár, és üdvözöl annyi de annyi szeretettel, annyi de annyi megértéssel, hogy a szívünk csordultig telik vággyal, hogy örökre maradjunk, örökre szeressük egymást.
Hát ennyi. Hogy hiányzik. Őrületesen.
