SZIESZTA FELFÜGGESZTVE
Egyszerűen muszáj megszakítanom az álomszünetet! Ilyen nincs! Ez megfoghatatlan!
Kicsit kiakadtam a dolgok állásán, bemondtam az unalmast, visszavonultam elmélkedni, és, ezt talán nem kellett volna, beszéltem néhány férfival. Ismerősök, barátok, egykori szeretők, akadt mindenféle.
Kettő azonnal felajánlotta, hogy jön és átsegít a magány óráin, érdekmentesen, önzetlenül, és beszélget velem, és találkozik velem, és megvigasztal, kettő csak vigasztalni akart, és mindössze egy akadt, aki visszafogottabb, mégis könnyedebb volt a többinél, már-már nemtőrödöm, neki elhittem, hogy nem kell a nő, nem kell semmi, csak úgy, ráér, megért és segít.
Bárhogyan is, a nap eltelt. Élek, nem írtam búcsúlevelet, nem ájultam egyetlen Cassanova karjaiba sem, és közben azt is megtudtam, mi a baj velem.
Állítólag, és ezt legalább négyen mondták, egymástól függetlenül, nem lehet eligazodni rajtam. Szerinted sem? Mert szerintem ez úgy, ahogy van, ostobaság.
Meg hogy szélsőségesek a hangulatváltásaim. Na basszus! Ennyi énnel? Csoda? Itt állok, maga a megtestesült skizo-ciklo-paroxizmális szado-mazochizmus, és még a hangulatváltásaim se legyenek hirtelenek?
Szerintem egyébként tök jól boldogulok. Legfeljebb nem kéne folyton "megérteni".
Én csak azt kérem, érezz. Érezz, akarj és bízz bennem. És akkor nem lesz több "félreértés", meg félelem, meg nyögve nyelés.
Hanem szeretni foglak.
Úgy, ahogy mindig szerettelek.
