DÉLUTÁN A TÉREN
Csak azok a világok! Azok az életek! Újak, régiek, mind olyannak tűnnek, mint egy-egy pillanat.
Előttem a tér. Emberek, egyenruhák, egy bakancs, egy udvarias mosolyú fiatalember.
"A síneken tessék vigyázni!"
És most a kedvesem. Indulatosan, haragosan, elkeseredetten. És már nem a kedvesem többé, hanem a férfi, aki annak lát, ami vagyok. Nőnek.
Haszontalan portéka, bájos, semmire nem való.
És megkegyelmez, holott megölhet. Egyetlen szavával, egyetlen mozdulattal, de nem teszi.
És itt vagyok, és élek, és szeret, talán hogy fiút szüljek neki, talán olyat, mint ő.
Szépet, akár az istenek.
