TALÁN SZERET
Azt hiszem, szerelmes vagyok. Így, egészen egyszerűen. És kezdem azt hinni, talán szeret, talán szerelmes, talán őszinte, mint amilyennek látom őt.
Talán mégis valóság. A mesék, a boldogság, az ásó és kapa, hogy amíg a világ világ, meg még azon is túl, talán még az is, hogy az olyan semmi kis nőt is szeretni lehet, mint én, a lökött álmaimmal, a türelmetlen jeleneteimmel, a vadságommal és a szelídségemmel, és azzal, hogy semmit nem értek.
Mert ez az egy egészen biztos. Hogy valahányszor beszélsz hozzám, nem hallok mást, csak amint azt mondod: "Szeretlek, szeretlek, szeretlek."
És közben ott az a sok okosság, az etruszkok meg a finnek, meg még az is, hogy az ember csoda, és akkor egy pillanatra azt hiszem, most végre értelek, hiszen te tényleg csoda vagy, és ember, és férfi, és nekem a minden, de már mesélsz is tovább, és akkor jönnek a magyarok, meg valami Perez, és az ő nevéről az a Dél-Amerikai diktátor jut az eszembe, és újra nem értelek.
Csak szeretnék odabújni hozzád, beszívni az illatodat, magamba fogadni a szavaidat, minden mozdulatod, akkor is, ha sohasem értenélek.
Mert jó nekem. Mert most már tudom - megszerettelek.
