MEGKEZDŐDÖTT
Megkezdődött. Hogy szerelmes vagyok és megszerettelek. Butaság, tudom. Különösen, hogy a boldogság úgy pottyant az ölembe, mint érett gyümölcs, egyik pillanatról a másikra, amikor már álmodni sem mertem.
Vajon lehetséges-e a hétköznapoknak ez a mindent elsöprő lázadása a közöny, a megszokás ellen? Nem. A válasz egyértelmű. A törvények és az elvek nem teszik lehetővé a valóságnak ezt az átlényegülését.
Akkor mi ez?
Emlékszel az öreg zsidóra a Fanny és Alexanderből? A ládával. Amikor a gyermekek elejtőznek, és a püspök tudja, elveszített mindent, és dühödten felnyitja a ládát, és az üres. Aztán Izmáel. Amikor Alexander gondolataival összeölelkezve lángra lobbantja Vergerus otthonát.
A csoda, amit annyiszor álmodtam, annyiszor idéztem, annyiszor teremtettem meg a képzeletemben, hogy most testet ölt és követeli a létezést.
Hát legyen. És legyél Te. Minden beteljesülés, minden újjászületés, minden halál. Mert te vagy a Megsemmisülés. Benned és általad lettünk egy a halhatatlanok közül, akiknek nem árthat többé árnyék, sem idő, sem semmi változás, mert kézenfogva most belépek veled abba a lezárt szobába, amit Isten azok számára tartogat, akik megvakultak, akik meghaltak abba, hogy érezzenek, hogy szeressenek, hogy lássanak.
Már nem emlékszem, mi van az ajtóra írva.
"Ez itt a Senki Földje. Itt nyugszik Káin. Kérem, ne zavarjanak."
