SÓHAJOK
Nézd! Az életem semmit nem ér nélküled. Te szép vagy, különleges, egyedi és nemes. Én meg? Cigánylány. Talán még csak nem is zsidó.
Van bennem valami, de hiszen tucatjával szaladgálnak a hozzám hasonlók. És persze az idő. Amely belémvéste az emlékeket.
A férfi, amikor vár. A szerelmes ölelés. A közömbös együttlétek. A búcsúzás. A ki nem mondott szavak. Mind, mind egy-egy megszakadt világ.
Pedig nem én vagyok. Csak az a fránya "h". A nevem, tudod. A sóhaj, amely minden szavunkban ott bújik, a betűk között, a sorok végén, ahol a szív is megszakad.
Látod? Kezedbe tettem. Hogy ver! Hogy kér! Hogy szeret!
És te azt mondod, téged bántalak?