NAPOK
Napok. Végeláthatatlan napok. Látszat sikerrel, látszat kudarccal, látszat túléléssel. Miközben halott, dermedt vagy álmában sóhajt a szív.
Fázom. Nincs senki, akit ölelni vágynék. Csak egyetlen éjszakát szeretnék, a csendben, egyedül, magányosan, valahol a csillagok között, hogy ne tartozzon senki, és ne tartozzak senkinek.
Jól van, ez megvolt. Elmondhatod, hogy újfent megálltad a helyed, végigcsináltad, bevégezted, bevégeztél mindent, mindent, ami rád méretett.
És akkor mi van? Talán kizökken tengelyéből az idő? Vagy köréd sereglenek az istenek?
Ugyan!
Egy volt ez az Úr végtelen napjai közül. Egy. Ha nem is a legjelentéktelenebb.
