VÁGYAK ÉS TESTISÉG
Tudod, a képek gyakran anélkül törnek elő a lélekből, hogy hívnánk őket.
Nem tudom, miért a három férfi arc. A szelíd, szomorú szívű, aki érzi, a vágy kezében játék, nem több, az udvaronc, akinek behízelgő modora mögött az érdek, a pillanat mámorát kergető önhittség szívja el belőlem a lelket, és végül a gyilkos, aki még csak nem is élvezi, hogy megöl. A munkáját végzi. Hóhér. Tulajdonképpen a jótevőm.
Nem tudom, miért ők támadnak fel a múlt zavaros vizéből, de tudom, a vágyainknak legfeljebb eszköze vagyunk.
Az ész nem működik. Ha működik, becsapja önmagát. És szinte mindegy, kit választunk, miért, mert ha egyszer választottunk, egy életen át hurcoljuk választásunkat.
Na persze, ha ő is akarja. Mert máskülönben mehetünk tovább, amíg a vágyak újabb bájitallal nem részegítik meg az észt s az érzelmeket.
Nem látom be, miként választanánk. A vak véletlen és az ösztönök irányítják figyelmünket az épp kézenfekvő áldozatra, s mi persze rögtön szerelmet rebesgetünk, de attól az még ösztön. Vágy. Két harmad részben testiség.
A semmi nem helyettesíthet semmit. A szótlan esték nem csak nekünk, a vágyainknak is gyilkosa. Az öleléstől megfosztott test ma-holnap a lelket fertőzi meg.
Hogy ki tehet velem és mit? Nem tudom. Velem - mindenki bármit. A gyermekemmel semmit talán.
