AMIÓTA VELED
Bolondság volt annyira nekikeserednem. Méltatlan, gyermekre emlékeztet.
Gondolnom kellett volna a felnőttek megbízhatóságára, a szeretők hűségére, Abelardra és Ferencre, és persze arra, hogy szeretsz.
Mert szeretsz, ha jól tudom. Legfeljebb nem adod jelét, legfeljebb úgy bámulsz bele a semmibe, mint ha nem állnék itt, előtted, ruhátlanul, könyörögve, hogy szeress, igazán szeress, ne csak ígérj, ne csak a képzeletemre bízd, hogy hinni tudjak neked.
Mindenesetre a nyavalygás órájának vége. A nap is elmúlt. Persze nélküled, ahogyan mindig, amióta veled vagyok.
