EGYSZERŰEN CSAK LEVÉL
Egy levél akadt a kezembe, amelyet akkor írtam, mielőtt először láttalak. A történet azóta történelem, a levél, talán csak tévedésből, itt maradt
Kedvesem!
Az elmúlt napok felkavarnak, megijesztenek.
Úgy köszöntöttél, mint ismeretlent, és nem sokkal később már úgy írtam neked, mint ha ezer éve ismernélek. Ez zavarba ejt.
Nem tudom, mihez kezdjek. Szeretném, ha egyedül a tudás iránti vágy késztetne arra, hogy megszólítsalak, de ez így álságos. Nem. Valójában érzem, már találkoztunk, már beszéltünk, már sírtam és voltam boldog veled, és ugyanakkor tudom, ebben a világban mi sem kétségesebb. Valószínűleg ébren álmodom. Vagy elképzellek, aminek aligha van köze ahhoz, amit az emberek igaznak vélnek.
Nem tudom, mit tegyek. Ám ha a felét hihetem csak annak, amit mesélsz, tudsz mindent. És nyilván nem Platón és nem Plótinosz, aki miatt újra és újra az eszembe jutsz, hiszen a bölcsek könyve mind itt sorakozik a polcomon.
Félek, megszegem a szabályokat. Félek a 13. bekezdés szerint ez halál.
Vagy ki tudja.
Talán örülsz nekem és válaszolsz.
E.A.
