A SEMMI KÖZEPÉN
És most lássuk, mire megyek nélküled. Tudok-e akkor is írni, ha nem kapok semmilyen impulzust, ha kizárólag ez a négy fal táplálja bennem a lelket, meg az emlékek, és talán a remény, hogy azért boldogulok nélküled is.
Ami az emlékeimet illeti, most, hogy már nincs kivel megosszam őket, egészen érdektelennek tűnnek.
Néhány jópofa történet, néhány szívfacsaró elbeszélés, ugyan, minek meséljem?
A falak? Ez azért jobban hangzik. A bezártság, mint életélmény, igen, ebből akár még ki is hozhatnék valamit. De most ez sem érdekel.
Marad a remény. Hogy egyszer véget ér ez az egész, nevezzük életnek vagy illuzórikus létezésnek, mindegy, és akkor már nem kell még beszélni se.
Akkor most mi legyen?
Megadom magam, győztél. Akármilyen szándékkal közelítesz is hozzám, nélküled semmi vagyok.
Semmi a Semmi közepén.
