KÉSŐI SZERELEM
Tegyük fel, tévedek. Tegyük fel, valami ördögi játszmát űzöl, és közben jókat mulatsz azon, mi mindent nem képes elhitetni egy asszonnyal a szerelem.
Mert legyünk reálisak. Nem dicsekvés, nem is panasz, de nem vagyok fiatal. A testem aligha szép. Talán nem annyira rettenetes, mint azt ebben a korban rendjén valónak mondanánk, de semmiképpen nem üde, rugalmas. Egyszóval öreg.
És hát az életem. Hány férfival voltam szerető? Már nem emlékszem. Volt közte álom és kudarc, több, mint elég.
A legkedvesebb egy palesztin fiú volt. Magával vitt Szíriába, hitt a költészetben, és olyan volt, mint egy Stendhal regény. Romantikus, figyelmes, gyöngéd. De azóta?
Lássuk csak.
Volt "Kirúgom a gyereket a hasadból!" - ez kétszer is volt. Volt "Löttyedt mellű!" - ez rosszul esett, mert mellem nem volt, ezért mindig is arra vágytam, hogy így szeressenek, a kicsi, löttyedt melleimmel. Voltam debil, meg voltak éjszakai jelenetek, ami a legszebb, még esküvő is volt, ahol a férj hajnalig táncolt az újdonsült ara barátnőjével. Volt minden. De arra nem emlékszem, hogy szerelmes szavakat súgtak. Nem emlékszem, hogy megsimogatták a nőt, az asszonyt, aki vagyok.
Pedig szeretkeztünk. És olyankor másképp néztek rám. Mint portékára, amit gyakran dicsértek. Hogy jó bennem ez, meg jó bennem az. De amint vége volt, nem maradt semmi. Csak egy használati tárgy vagy leltári darab, ha jól belegondolok, egyfajta zavaró tényező.
És akkor itt vagy te. Meg ez a képelen történet, hogy vénségemre kedvesnek találsz. És olyan dolgokról beszélsz, amit akkor sem hallottam, amikor szép voltam és fiatal. És nem csak a testemet látod vonzónak, de álmokat szősz, egy olyan világról, ahol együtt lehetsz velem, és azt mondod, azt sem bánod, ha gyermekem lesz, holott te tudod a legjobban, az ilyesmi nem tréfa dolog, mert Sára sem volt már mai csibe, amikor az angyalok meglátogatták, és aztán kilenc hónapra rá megszületett Izsák, és hogy elviszel messzire, valahova, ahol szeretni tudsz, és hirtelen félelem fog el - mi van, ha egyszerűen csak az álmaimat mondod ki hangosan, és közben nem is gondolod, talán magad sem tudod, mit teszel?
Nem akarok az országút mellett ébredni. Nem akarom, hogy gúnyt űzz belőlem, vagy játéknak nézd a késői reményt.
Kérlek azért, ha nem szeretsz, engedj felejtenem.
Hogy ennyi szörnyűség után még azt is elfelejtsem, hogy élek, és elfelejtsem, hogy hiszek neked, és azt is elhiszem, hogy szépnek találsz, és engem, és örökre, mert valami egészen érthetetlen oknál fogva kedvelsz, és tetszem neked, és szeretsz.
