SZERETNI TÉGED
Na, most feladtad a leckét. Szeretni téged. Mert ezen még nem gondolkoztam. Én csak úgy szerettelek. Bele a világba, ahogy mondják, aztán, hogy téged-e, azt honnan tudhattam volna.
És most is. Amikor még annyi minden előttünk áll. Amikor nap mint nap egyre kedvesebb vagy, egyre gyöngédebb, elfogadóbb. És én is egyre közelebb érezlek, ahogy a lélegzeted.
Mert az egészen őrület. Hiszen az a lélek. És te nekem adtad, és tőlem elveszed, és én nem bánom, egyáltalán nem.
De hát mivel érdemeltem én ki, hogy ennyire szeress? És ha ennyire szeretsz, akkor bizonyára mégis csak téged szeretlek, mert különben nem te volnál, aki szeretsz, és annak aztán semmi értelme.
Úgyhogy megoldottam a kérdést.
Szeretlek, téged, aki engem szeretsz, és mert te szeretsz engem, egyértelmű a következtetés, hogy akit szeretek, te vagy.
Nem csak a szemed, a hajad, az illatod, még csak nem is az ölelésed, nem is a szellemed, hanem te, ahogyan itt, a földön, az álmaimban megjelensz nekem.
