SZÖKEVÉNYEK
Álmodtam.
Hogy az a nő, olyan szigorú, magabiztos arcú, bezárt téged valami pincébe, és egy szűk, belakatolható ablakon át etetett.
Amikor rádtaláltam, olyan voltál, mint egy megtévedt remete. Alig volt rajtad hús. Csont és bőr. És beszélni nem tudtál. Nem volt jártányi erőd.
Úgyhogy ölbekaptalak, bebugyoláltalak valami takaróféleségbe és úgy hoztalak. A városon át, át az utcákon, nem érdekeltek az emberek, csak hogy felmelegítselek a testemmel, csak hogy felmelegítselek a szeretetemmel, és hogy ne hagyjalak magadra egyetlen pillanatra sem.
Mert itt van. És várja, hogy újra megtegye. Hogy elraboljon téged, és ezúttal megöljön.
Mert nem az a fajta, aki megbocsát.
