HAMVAK
Megtaláltál? Aki voltam? Aki nem vagyok ma sem? Lehetett volna láng... Lehetett volna fény... Ragyogás... Hamvak, hamvak, még csak nem is parázs... Ez minden, ami megmaradt...
Gyűlölet, gyilkos indulat. Nem ezt akartam. Elhagytam mindent és mindenkit. Ahogy az Írás mondja, elhagytam szüleimet, elhagytam gyermekeimet, igaz, ott a férj hagyta el atyját és anyját, de ha az Ő neve Szeretet, akkor mi mást tehettem volna?
"Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége. "
Nem kértem én örök életet. Csak a szellem és a szeretetteljes megértés tisztaságát itt, a földön.
És eljött a Mennyek Országa. És megnyíltak akkor Éden kertjének kincsei. És kézen fogott engem az én hitvesem, és belépett velem a Birodalomba, ahol a Gonosz Démonok nem érhettek már utol.
És rettentő vihar támadt akkor. És a Paradicsom Kapui feltárultak, és a testvér testvér ellen fordult, és a gyermek megszaggatta anyjának ruháit, mondván "Távozz, parázna asszony!", és a fiú kezéhez vér és sár tapadt akkor, amint erőnek erejével átpréselte magát a kerubok sorfalán, hogy arra az egy, lélegzetvételnyi pillanatra utolérhesse akit soha, egyetlen percre boldognak látni nem akart, hogy elvetemült haragjában megölje őt.
Nem szeretem már a gyermeket. Nem szeretem, ahogyan a gyermek szeret.
Az én kedvesem hegyeken szökellve jő. Az ő egyetlen öröme, ha mosolyogni lát. Nem birtokol. Nem kér számon. Nem akar. Tenyerét az Ég felé fordítja, nézi, amint a messzeség magába ölel, és a lelkemnek ő a mindene.
