ÉJSZAKA
Egyedül megint.
És persze éjfél is elmúlt,
De most már mindegy.
Talán nem is rád vártam.
Hanem arra, hogy elálmosodjam,
És megérintsen ez a hideg éj.
Odakint minden szürke és fagyos,
És nekem már tényleg mindegy.
Emeljetek a magasba, fájó szárnyaim!
Most, utoljára!
Ne hagyjátok cserben a lélekfogatot!
Hiszen már nem akar semmit.
Csak hogy elrepítsetek a hó és jég mezőin túl,
Oda, ahol minden fehér.
Nem fény.
Nem sötét.
Csak színtelen.
